2008.03.04
A Kőszegi utcai tömbbelsőben csak a fű nő, pedig lassan már egy háromszintes parkolóháznak kéne kinőnie a régészeti kutatóárkokkal szabdalt földből. Terv már van, csak a hatóságok pecsétje hiányzik róla. A tulajdonosnak év végéig eleget kellene tennie beépítési kötelezettségének. Mi történt eddig?
2008.03.02
A légiósokkal felturbózott szombathelyi stand a Savaria Történelmi Karneválra és a Szent Márton útra koncentrál. A szomszédban háromféle kőszegi borral kínálnak, de csak az egyiket ajánlja nyugodt szívvel a hostess. A beszámolóból megtudjuk, hogy Rose fizetése nem emelkedett, ezért idén Bulgáriára kacsingat.
2008.02.28
Hiába volt személyeskedés, bírósággal való fenyegetés, a délelőtt mégis fájdalmasan kiszámíthatóan telt: a városvezetés úgy tesz, mint aki nem érti a problémákat, az ellenzék pedig a maga által gerjesztett hullámokon igyekszik lovagolni. Kevés konkrét sikerrel. A délutánt sikeresen „szétoffolták” a képviselők. Van viszont költségvetés.
2008.02.26
A kommunista diktatúra áldozataira emlékeztünk hétfőn. A Király utcai volt ÁVO épület falára koszorúk kerültek, gyertyák, mécsesek gyúltak, mi pedig azt próbáltuk felidézni, miről is szólt ez az egész Pobjedás, nyomasztó ötvenek évek. Dr. Torjai Valter volt a segítségünkre.
2008.02.24
Schmitt nem egy echte politikus alkat, ennek következtében mind stílus, mind tartalom tekintetében kilép a kötelező párt-toposzok keretein. Ezt mellesleg egyáltalán nem bánjuk, ha már szombat este egy politikai rendezvény mellett tesszük le a garast. Marton Zsolt nyilvánosan is bejelenti: új választást szeretnének Szombathelyen.
2008.03.03
Kóka János, az SZDSZ elnöke pénteken járt Szombathelyen. Itt jártakor interjút adott az ALON-nak. Megtudtuk, hogy Norvégiában háromféle adó van, Üzbegisztánban százötven. Elmondta: kötelező adót csökkenteni, és a szabadság, a verseny és az öngondoskodás mellett szóba került az is: a mivé válik a víz és a bor, ha összeöntjük.
2008.03.01
Mindenki aktív, aki a fókuszban lehet. Szombathely egyetemmé avanzsált főiskolájához egyként kötődik Kiss Péter kancelláriaminiszter, Jordán Tamás színházigazgató és tanszékvezető, Manherz Károly államtitkár és 2008 újévétől plusz négy város felsőoktatási tanintézmény vezérkara. Pátosztelt beszédek, suhanó talárok, emlékplakettek, kórusművek és Berzsenyi Dani a piedesztálon.
2008.02.26
Politikai lázban csak a politikusok és az újságírók égnek, az emberek inkább csalódottak –véli Orbán Viktor, aki azt mondja, ha a Fidesz a hatalomra jut, a legfontosabb teendő a gazdasági növekedés elindítása lesz. Szerinte az emberek tudják, hogyan lehetne visszaszorítani a korrupciót, csak nincs kormányuk, amely ezt végrehajtaná.
2008.02.24
A Savaria Karnevál a mai Szombathely egyik sikertörténete. A sajtóban sok szó esik az ideáramló több tízezer turistákról, a gazdag programokról és a kulturális értékekről, ám rendezvény gazdasági hátteréről, a piszkos anyagiakkal való permanens küzdelméről gyakorlatilag semmi. Erről beszélgettük a karnevál alapítványának kurátorával, Szele Györgyivel.
2008.02.23
Az SZDSZ nagy elánnal folytatja három nemes népszavazási kampányát, változatlanul arra buzdít, menjünk és szavazzunk nemmel. A hét közepén Szombathelyen járt Gusztos Péter, a párt ügyvivője, aki interjút adott az Alonnak. Ebből megtudhatják, hogy az emberek nincsenek magukra hagyva, és hogy nem könnyű a rendszerváltást befejezni, viszont itt az ideje.