2006.12.17
A péntek esti forraltborozásnak megvan az az utolérhetetlen előnye, hogy az embernek két napja van a hétvégén kiheverni a fáradalmakat, összekaparni az emlékfoszlányokat a történtekről. Az ALON-nak sikerült megosztott harmadik helyet szereznie, amit csak némileg árnyal, hogy négy csapat szánta el magát a főzésre. Érdeklődők viszont jócskán voltak, így az Uránia udvarban boldog, borgőzös agóra alakult ki.
2006.12.14
A decemberi közgyűlés slágertémája a megyei kórház volt: csütörtökön délelőtt valahogy mindenről ez jutott eszébe a városatyáknak, miközben hanyagul piszkálgatták egymást a szokásos dolgokkal. A délelőtti 1000 apró cikk után délután fajsúlyosabb dolgok kerültek terítékre. Költségvetés, megyei kórház és távhődíjemelés. Ez utóbbi kérdésben legalább tisztán látni: felmegy az ára. Közgyűlési tudósításunk hossza vetekszik egy brazil szappanoperával, de idén utoljára teszteljük közgyűléssel az olvasói türelmet.
2006.12.12
Percre pontosan ugyanakkor tartott sajtótájékoztatót a küszöbönálló szombathelyi távhődíjemelésről a városvezetés és a távhőszolgáltató cég, illetve a Fidesz. Az előbbiek a változtatás hátteréről és kompenzációhoz jutásról beszéltek, míg az utóbbiak inkább a politikai felől közelítették meg a kérdést. Az biztosnak látszik, kemény hónapok jönnek a lakosság és a hivatalok számára.
2006.12.10
Lovasi András zenei háztájéka folyamatos változásokon megy át. Amint lankadást tapasztal, frissítgeti a tagságot. Hol visszamegy a gyökerekhez. Hol a lendület-megmaradás végett száll más vágányra. Hol pedig alkalmi társaknak ad teret az anyazenekar hangzásának gazdagításra. A szombati remek koncerten ez utóbbi történt.
2006.12.08
Olvasóink talán még emlékeznek rá. Az ALON néhány héttel ezelőtt részt vett egy olaszországi . Akkor azt ígértük, hogy visszatérünk a rendező Trentino tartomány bemutatására. Dél-Tirol nemcsak földrajzi és turisztikai, de kulturális és politikai értelemben is unikum. És akkor még nem is beszéltünk Ötziről, a múmiáról.
2006.12.16
Az évi szokásos meghallgatás váratlanul hosszúra sikeredett, a teltházas nagyteremben a városlakók órákon át sorolták gondjaikat. A korábbi évekből megismert "slágertémák" – Saághy utca, Pick-telep – mellett belépett egy nagyon komoly új is: az iskolabezárások réme, a könnyeikkel küszködő szülőkkel.
2006.12.13
Az oktatási vitaanyag után nyilvánosságra került az új városházi tervezet, amely Szombathely kulturális intézményrendszerét alakítaná át. Az egyelőre nem túl ambiciózus anyag feltehetően kevés izgalmat fog kiváltani a városlakókban. Úgy néz ki, a városi intézmények mindegyike megmarad, de egy szuperszervezetbe tömörülnek. Az új struktúra mellett egyelőre csak annyi szól, hogy néhányan jónak gondolják. A kulturális bizottságban már voltak kisebb kakaskodások.
2006.12.11
Magyar ember onnan ismerszik meg, hogy szerelmes a szélsőségekbe. Vagy megül a seggén évtizedekig, és hagyja, hogy a hátán fát aprítsanak, tarkóját moha lepje el, vagy forradalmat csinál, ami aztán menetrendszerűen elbukik. Középút nincs, kivétel a végeredmény, ami mindig a két szék közötti megzuhanás. A szombathelyi oktatási tervezet követ dob az állóvízbe, kérdés, van-e más előnye, minthogy vizesek leszünk a pocsolyaparton. A szálak nagyon messze vezetnek.
2006.12.08
Minek a hiánya? – címmel tartotta csütörtökön este Szombathelyen, a Pannónia Étteremben az Országos Civil Fórum az államháztartási hiány csökkentésére készült ajánlásairól szóló vitafórumát.
2006.12.06
Mennyit keresnek a helyi politikusok? Hogy a munkahelyükön mennyit azt nem tudjuk, és ez nem is tartozik ránk, de a képviselői tiszteletdíjakat nézve nem sokan lehetnek a közgyűlésben, akik csak ezért vállaltak politikai szerepet. Az is tisztán látszik, az idén kevesebbe kerül nekünk a demokrácia, mint tavaly.