Hirdetés

Hirdetés

Fókusz

Levelet kaptunk, life! - Vigyázzon a banki adataira!

2006.12.05

Kedd reggel egy elektronikus levelet kapott a szerkesztőségünk „Budapest Internetbank” feladóval. A levél arra figyelmeztet, hogy legyünk óvatosak az elszaporodott hitelkártya- csalások miatt, egyben arra kér, ellenőrizzük számlánkat, hogy minden rendben van-e. Minden eddiginél profibb banki adathalászatról van szó, élményeinket tanulságként megosztjuk önökkel.

Adventi este a Fő téren - A normális Szombathelyért

2006.12.03

Több mint ezer ember jelenlétében gyújtották meg az első gyertyát a Fő téri óriás adventi koszorún. Az egyházi lelki táplálék után kipróbáltuk a földieket is. A téren 100 forintért igencsak korrekt forralt bort mérnek, gesztenyéből viszont érdemes a drágábbat venni. A városlakók szerint végre „normális” a szombathelyi advent, most már csak a Fő téri kereskedőknek kellene felvenni a ritmust. .

Novemberi közgyűlés - Az áremelkedések délutánja

2006.12.01

Az alakuló közgyűlés óta viharosnak mondható politikai élet némi borúlátásra adott okot az első érdemi közgyűlés előtt. Ehhez képest a délutáni napirendeket nyugodt légkörben tárgyalták a képviselők. Ebben valószínűleg az időközben tető alá hozott bizottsági helyekről szóló megállapodás is szerepet játszott. Kiderült: marad a határőrség.

A váci múmiák - Magyar múmianézőben Budapesten

2006.11.30

Tudták önök, hogy immáron múmiaügyileg sem kell szégyenkeznie kis hazánknak? A kilencvenes évek közepén egy váci templom felújítása során 265 befalazott tetemet találtak, melyek többsége mumifikálódott. Az ALON-nak az utolsó pillanatban sikerült megnéznie Budapesten a most első alkalommal közszemlére tett hullákat, melyekre valószínűleg világhírnév vár.

A Farbax Vietnamban - Jut is, marad is

2006.11.27

A közelmúltban elterjedt a hír a városban: Vietnamba megy a Farbax, a szombathelyi gyárat pedig bezárják. Szerencsére ez félig kacsa. A Farbax ugyan megveti a lábát a közel 85 milliós ázsiai ország déli központjában, az egykori fővárosban, de közben a szombathelyi üzem sem szűnik meg, sőt, tovább fejlődik.

A Markusovszky Trianonja?

2006.12.04

Csütörtökön dönt a regionális egészségügyi tanács, hogy a térség miképp osztozik az újrakervert kórházi ágyszámokon. A minisztérium elképzelése adott, de a tanácsnak lehetősége van ezen módosítani. Szombathely és a Markusovszky kórház álláspontját ma egy sajtótájékoztatón ismertették: e szerint nem fogadják el a miniszteriális leosztást, amely dr. Prugberger Emil szerint a megyei kórház Trianonja lenne. A számok valóban érdekesek.

Vadászat angolokra - Új magyar kosztümös film

2006.12.02

Idén már többedszerre kényeztetnek el bennünket a magyar filmkészítők. A Vadászat angolokra ráadásul történelmi-kosztümös-szerelmes, amelyben szegény főhősnőnek két szuperpasi közül kell választania. Cserhalmi György olyan, mint a tokaji: a korral egyre jobb. A filmet decemberben a .

Novemberi közgyűlés: Viharok között (délelőtt)

2006.11.30

Néhány enyhébb személyeskedés, Lamperth-huszározás és egyéb beszólástól eltekintve igazi novemberi hangulatban zajlott a csütörtöki közgyűlés délelőtti adok-kapok szekciója . A nyárvégi politikai viharok már elvonultak, a jövő évi költségvetés meg még kicsivel odébb, így aztán a viszonylagos szélcsend érthető. Igaz, olyan fenenagy konszenzusos összeborulás sem látszik kibontakozni, ahogy mellesleg más sem. Próbáltunk valamilyen rendet vágni a nagy csapongásban.

"A magyar Bologna hungarikum" - Vitafórum a BDF-en

2006.11.29

Manherz Károly felsőoktatási és tudományos szakállamtitkár tartott előadást matinéidőben. A Közös a felelősség című tizenkét helyszínes országos roadshow harmadik, szombathelyi állmásán. A várt csetepaté elmaradt, viszont megtudtuk, hogy a jövőben felülről töltik fel a felsőoktatási intézményeket: megeshet, hogy a lehető 7 iskolából csak az első 5-be jut hallgató. Gadányi Károly szerint Bolognának gyönyörű a neve.

ALON-portré: Módos Tibor, a Kanizsai Dorottya Gimnázium igazgatója

2006.11.26

Lapunk új sorozatot indít útjára. Az ALON-portrékban alkalmanként a város egy-egy ismert személyiségével beszélgetünk, róluk és rólunk. Módos Tibor, a Kanizsai Dorottya Gimnázium igazgatója például bevallja, akart iskolavezető lenni, ha nem sikerült volna, valószínűleg elhagyta volna a pályát. Kétségei vannak a kizárólag a kreativitásra építő oktatási modell körül, egyben úgy véli, ma már nem az iskola a tudás egyedüli letéteményese.

.