2016.12.13
A 260 éve született Mozart előtt tiszteleg országos ünnepi hangversenysorozatával Rákász Gergely koncertorgonista.
2016.11.15
A digitalizáció magánemberként, vállalkozóként és cégvezetőként egyaránt megkerülhetetlen lett, átalakítja a társadalmat és a gazdaságot - hangsúlyozták az előadók a Fiatal vállalkozók hetének nyitórendezvényén, hétfőn Budapesten.
2016.10.25
A hat megyei jogú város minimum 40 milliárd forint értékű közvetlen európai uniós támogatáshoz juthat hozzá.
2016.10.10
A HVG idén is elkészítette a hazai középiskolák rangsorát, az információkat Középiskola – 2017 címmel jelentette meg.
2016.09.16
A Ganzeg az állami támogatás segítségével 350 millió forintból fejleszti üzemét és bővíti dolgozóinak létszámát.
2016.11.26
Egy magyar gépipari és egy osztrák élelmiszeripari cég is új csarnokot épít fel Zalaegerszeg iparterületein, emellett több mint 800 millió forintból újítanak fel oktatási intézményeket a városban.
2016.11.08
A munkaerőhiány egyre nagyobb kihívást jelent a városnak.
2016.10.13
Erről is beszélt egy szakember egy konferencia kapcsán.
2016.09.16
Egy kidőlt futballkapu halálra sújtott egy 10 éves fiút 2014 nyarán Zalaegerszegen.
2016.09.07
A Dózsa-ligetben találták meg.