2007.11.01
Aki gondolati mélységekre kíváncsi, az kattintson vagy , aki képeket akar nézni, az viszont jó helyen jár. Mindenszentek délutánján és estéjén három Vas megyei város temetőjében – Szombathelyen, Kőszegen, Bükön – készítettünk néhány fotót. .
2007.10.29
Három szombathelyi szupermarketben végzett 75 darab blokkelemezés után Kupi Györgyi kolleganő megállapítja, hogy már nem nagyon főzünk a hosszú hétvégén. Bezzeg az édesség, a gyümölcsös-joghurt és az üdítő megy. Azt is megállapítást nyer, hogy a nagybevásárlók az Intersparba járnak.
2007.10.27
Tudják önök, mi volt az a Székely-gyors, és honnét hová tartott? Vagy hogy Szombathely nem egy, hanem két igazságügy minisztert is adott a hazának? Székely Ferenc nevét sem gyorsvonat, sem utca nem őrzi már, sőt még a város hivatalos honlapján sem szerepel neve a híres szülöttek között, egy táblát viszont nemrégiben kapott szülőháza falára.
2007.10.23
Az 56-os forradalomra, a köztársaságunk kikiáltására valamint az első szabadon választott közgyűlés megalakulására emlékező szombathelyi ünnepség a szokásos forgatókönyv szerint zajlott, semmilyen rendkívüli esemény nem zavarta meg, még a zord idő sem.
2007.10.21
„Mi olyan nagyon jó abban, hogy egy voltaképpen idegen nőszemélybe ott alul belegyömöszöljük a krámert? Vagy akár felül?” – kezdődik Vámos Miklós új regénye, melyből egy szó sem lett ugyan felolvasva az MMIK-ban, de a megjelentek valószínűleg így sem unatkoztak. Főleg a nők szeme csillogott.
2007.10.31
Ha csikorogva is, de elindulnak a város és a leendő Weöres Sándor Színház összecsiszolásának munkálatai. Hétfőn két esemény is szolgálta a célt: a megyei könyvtárban kiállítás nyílott a szombathelyi színháztörténetről, a városi tévében pedig Jordán Tamás és Törőcsik Mari beszélgetett ráhangolásilag.
2007.10.28
Bár az árusok szinte hiánytalanul megjelentek, a szakadó esőben csak keveseknek volt kedvük a vásárlásra. Sokat filozofálni nekünk sincs kedvünk, de csináltunk egy tucatnyi fotót, a hangulatot illusztrálandó.
2007.10.25
A délelőtti kakaskodások és személyeskedések után a délután nyugalomban és konstruktívan telt. A megemelt lakbér úgy került a vita központjába, hogy nem is volt terítéken, és ami a valódi konkrétumokat illeti: rendőrlámpa és körforgalom lesz például a Thököly úton.
2007.10.22
„Észre sem vettem, már az első sorban voltam és sodródtam a tüntetőkkel tovább. Az útirány Kossuth Lajos, Kiskar utca, Alkotmány utca, Petőfi Sándor utca, s a vége a Pelikán Park, a szovjet hősök emlékműve. Többen megpróbálták ledobni a vörös csillagot az emlékmű tetejéről”.
2007.10.20
A kiállítás megnyitóján természetesen Makovecz Imre volt a főszereplő, de a sztárépítész és művei mellett sok minden más is figyelmet kapott a szombati rendezvényen. Beszédet mondott Kondor Katalin, a rádió korábbi elnöke is, egy üzletember pedig azt jelentette be, megépítik a Szombathely-Oberwart vasutat.