2007.10.18
A 11-es huszár úti laktanyában állomásozik már szeptember óta a főiskola képzős tanszéke. Ezt ünnepeltük most, meg a felújítás felújítását. Ahogy körbe néztünk, lesz itt még egy-két állófogadás, ugyanis az épület még mindig nincs kész. Ipkovich György megköszönte Paksy Ágnesnek az eddigieket...
2007.10.15
Új sorozatot indít az ALON, amely során lépésről-lépésre szemügyre vesszük az újságosstandok kínálatát, azok közül is a számunkra tökismeretlen magazinokat. Az akció nemes célja, hogy önök helyett is beleolvassunk a kevésbé ismert termékekbe, no meg hogy élvezzük a felfedezés borzongató érzését.
2007.10.12
Ipkovich György tíz évet ad Európának látva a kínai gazdaság fejlődését, és az ezt tápláló – európai szemmel nézve megdöbbentő – ambíciót és szorgalmat. A polgármester úgy gondolja, a kínai kapcsolat előnyt jelenthet nekünk a vén, és tespedt Európában. Megjöttek Yantaiból.
2007.10.11
Nemsokára parlament elé kerül az az SZDSZ-es indítvány, melyet ha elfogadnak, ugrásszerűen megnő a nők aránya a politikában. Az ALON többek között három aktívan politizáló szombathelyi hölgy véleményét is megkérdezte. Hogy kiegyensúlyozottak legyünk, férfiakét is. Kiderült, hogy ez nem pártkérdés, és mellékelünk szombathelyi statisztikákat is.
2007.10.08
Kissé felpörögtek az események lapunk háza táján. Négy héttel ezelőtt indult a Kimozduló.hu mellékletünk, és most ezennel egy hírportállal bővült lapcsoportunk. A lehetővé teszi, hogy ön egyetlen helyen találkozzon a környék fontos tartalomszolgáltatóinak legfrissebb híreivel.
2007.10.18
A „Gyurcsány, takarodj!” rigmus már több mint ismerős a fülnek, a magyar-szlovén kormányülés szép csendben csordogál, így az ALON tudósítója nem harapja le az ujját izgalmában a szerdai miniszterelnöki látogatáson. Viszont végigcsinálja a protokollt és családias ünnepségen tiltakozik a környezetszennyezés ellen.
2007.10.14
Talán csak a Tankcsapda okozott ekkora népvándorlást az Savaria Ifjúsági Center (egykori nevén OMK) irányába. Tartassék hát egy „akikre büszkék vagyunk” jellegű névsorolvasás: Zaporozsec, Superbutt, 30Y, metrosurfing, Quimby, Eskabbe, Jah’s Warriors és Say Out. Az est krónikája és a .
2007.10.12
Csütörtök este lezajlott a szokásos őszi karneválértékelő és szponzori vacsora. A Savaria Karnevál továbbra is sikeres, de szervezők a továbblépés lehetőségét a fizetős rendszer bevezetésében látják. A tervek szerint a kerítés nagyjából a mostani karneváli autómentes terület szélén állna.
2007.10.10
„Színházat magamnak, színházat Szombathelynek” – állt a felirat öt évvel ezelőtt Jordán Tamás Gayer-parkbeli lufiján. Talán szimbolikus, hogy a lufi nem szállt el. A megyei könyvtárban zajló beszélgetésen nem történtek súlyos bejelentések, de intim részletekben nem volt hiány.
2007.10.07
Közel száz résztvevő jelenlétében mutatkozott be Körmenden a sok port kavart egyesület. A rendezvény vezérszónoka Vona Gábor, a Jobbik elnöke, a Magyar Gárda alapítója volt, aki szerint nem működik az „egy a zászló, egy a tábor” elképzelés. Szerinte a helyzet annyira rossz, hogy erre nem lehet „pihi-puhi válaszokat” adni.