2006.07.29
Helyszínek, jegyárak, nyitva tartás és közlekedési információk az idei Savaria Karnevállal kapcsolatban.
2006.02.08
Hosszú évek vajúdásai után most valóban mozdulni látszanak a dolgok a belvárosban. Négy hónapon belül elkészül a hatbástyás római várfal, amit majd hasonló érdekességek követnek, hogy Európában is egyedülálló témapark szülessen a Ferences-kert és az Iseum között. Ez utóbbinak is elkészültek a rekonstrukciós tervei.
2005.08.27
Az idén eltekintünk az események hagyományos, statikus beszámolóitól, helyettük egy menet közben íródó, gyaníthatóan szubjektív szerkesztőségi blogban számolunk be a fejleményekről. Például hogy Ipkovich Györgyöt rajtakaptuk Dávid Ibolyával, meg hogy a nyilvános akasztás majdnem annyira népszerű, mint a Borok utcája vagy a Besh O droM. Vége a 2005-ös karneválnak, Lakatos Róbert for Presindent.
2005.08.26
Nemcsak a Savaria Karnevál és az eső kezdődött el, hanem az ALON is. Mivel a képeket a rendezvény ideje alatt folyamatosan töltjük fel, érdemes naponta többször visszatérni. Ha nem tud részt venni az eseményeken, itt ízelítőt kaphat belőlük. Ha velünk együtt a helyszíneket rója, keresse meg magát és ismerőseit a képeken!
2005.08.22
Ahogy minden évben, úgy az idén is sor kerül út- és parkoló-lezárásokra a Savaria Karnevál ideje alatt. Változik néhány helyi autóbuszjárat útvonala is. A Szombathely belvárosát érintő felfordulás szerdán kezdődik és hétfőn végződik. Immár végleges a felvonulás útvonala is.
2006.07.16
A korábbi évekhez képest eddig meglehetősen nagy volt a titkolódzás a Savaria Karnevál ügyében, ám most végre elindult az információözön. Ezek szerint a Ferences-kert idénre elkészül, de annyira mégsem, hogy fogadni tudja a Karneválszínházat, amely négy pikáns középkori bohózattal és Dobó Katával rukkol elő. Ismét itt lesz a Boban Markovics Orchestra, és lesz tüzes játék is. Időpontok, helyszínek, jegyárak.
2005.10.06
A helyieken kívül főleg a budapestiek, a családosok és a baráti társaságok körében népszerű a Savaria Karnevál, ám szervezett csoportok szinte alig érkeznek. A rendezvény évről-évre anyagi gondokkal küszködik, ezért rendszeresen felmerül a belépőjegy bevezetésének lehetősége, amit aztán menetrend szerint el is vetnek az illetékesek. Szerda este karneválértékelő koktélpartin jártunk.
2005.08.26
A délutáni eső miatt elmaradt a Karneválszínház mai, fél 6-os előadása. A megjelent közönségnek be kellett érni egy rögtönzött, humoros, 10-15 perces közönségtalálkozóval.
2005.08.24
Technikai és biztonsági okok miatt a Savaria Karnevál rendezői a Berzsenyi téren nem tudják felállítani a lelátót, amelyről a felvonulást tekinthették volna meg az érdeklődők.
2005.08.21
Félek az idei karneváltól, és nem is kicsit. Ebből a szempontból jó jel, hogy a Karneválszínház idei előadása csuklóból hozza a színvonalat, még ha az élvezetéhez a szokásosnál finomabbra kell is hangolni a receptorainkat. A bögre látszólag egy laza nyári vígjáték, ám valójában egy bátor kísérlet a tradicionális kultúra ébrentartására. Van benne szellemi munka szépen, így megérdemli, hogy mi is többet fecceljünk bele a szokásosnál.